A gazdálkodás egyensúlyának felborulását sok tényező okozhatja, vannak külső és belső kiadón belüli okai ennek. Ebből emelek ki néhány jellemző tényezőt. Minél előbb ismeri fel a kiadó ezeket a jeleket, annál könnyebben tudja a működési egyensúlyát helyreállítani.
A készletnövekedés tartóssá válik, és nem követi az árbevétel megfelelő arányú növekedése. Ezt több mutatóval is lehet elemezni, többek közt:
- a megtérülési és forgási mutatók romlanak (árbevétel/átlagkészlet, értékesítés közvetlen költsége/átlagkészlet),
- a kiadó raktárában növekvő- és a bizományosoknál lévő készletek csökkenő aránya a teljes kiadói készleteken belül,
- korosított készletlista értékelése, az immobil (már partnerektől teljesen visszáruzott) készletek növekvő aránya, selejtezések hiánya,
- az egyes könyvek értékesíthetőségét kalkulációkkal lehet tervezni, és utólag is szükséges értékelni, ha a kiadó termékválasztéka ebből a szempontból romlik, az is bevételkiesést és készletnövekedést okozhat.
Mindezt cikkenként, cikkcsoportonként is érdemes áttekinteni a helyes következtetéshez. Az évenkénti valódi leltár hiánya és tagolatlan nyilvántartások, valamint a készletérték fiktív emelésével előállított mesterséges eredmények akadályozzák a gazdálkodás felborult egyensúlyának felismerését.
A közelmúltbeli Könyvbazár ügy rávilágít arra, hogy a vevőállomány növekedése nem fizető partnerekkel szintén pénzhiányhoz vezet, és később az értékvesztés ill. követelés kivezetésekor az eredmény csökkenés is beáll. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy:
- új szerződés kötésekor nézzük meg a partner anyagi helyzetét (pl. ingyenesen lekérdezhető mérlegeiből a tőke, pénzeszköz fedezet és likviditás mutatók alapján)
- a fizetés késésre, elmaradásra azonnal reagálni kell, visszáruztatással, árukiadás leállításával. Szükség esetén nem kell visszariadni a jogi lépésektől sem.
Ha a vevőállomány aktualitását biztosító intézkedések elmaradnak, az a csőd felé tereli a kiadót. Késő a mérlegből értesülni arról, hogy a magas vevőállomány által biztosított nem valós eredmény – hiszen nem történt értékvesztés, vagy hitelezői veszteség leírása – pénzügyileg nem sokat ér, a kiadónak nincs pénze.
A szállítóállomány növekedése – eladósodás a nyomdák, szerzők felé – szintén jelzés a pénzügyi gondokra. A lejárt tartozások arányának növekedése, vagy a fizetési késedelmes napok számának növekedése jelzi a gondokat, és nyilván nem lehet tartósan erre játszani.
Az újdonságok várható, vagy elért bevételhez viszonyított előállítási költségszintjének növekedése, a hozam csökkenése is eredményromláshoz, és pénzhiányhoz vezet.
Ne feledkezzünk meg a rezsi költségek indokolatlan növeléséről sem (a menedzsment juttatásai), másrészről pedig a csökkentésük címén az adminisztráció kiszervezéséről. Utóbbival gyakran együtt jár, hogy a valóságos gazdasági helyzet elemzéséhez adott időben szükséges információ nem áll rendelkezésre. Mindkét jelenség káros.
Mindezeket a kontrollokat egy kiadó normális működésébe célszerű beépíteni, és akkor folyamatosan értékelni lehet a gazdálkodás romlását, vagy javulását.